A külön típusismertető helyett álljon itt a Hifi Choice ötcsillagos tesztjének szövege. A szerző Adam Smith.
A zene reprodukálásának hőskorában gyakori volt, hogy ugyanazt a cégnevet, logót találtuk a lemezen és az annak megszólaltatására szolgáló eszközön is. Az RCA, a Decca, az EMI, a Philips és számos más cég audió készülékek, rendszerek gyártójaként és lemezkiadóként is sikeresen működött. Az is előfordult, hogy a készülékgyártás terén már bizonyított cégek, például a Naim és a Linn fogott lemezkiadásba. Napjainkban azonban ritka, hogy egy lemezkiadó készülékgyártásba kezdjen. Éppen ezért számított meglepetésnek, hogy a korábban csak lemezkiadóként ismert Mobile Fidelity Sound Lab 2016-ban bejelentette, hogy MoFi Electronics márkanév alatt lemezjátszókkal, hangkarokkal, hangszedőkkel és tartozékokkal fog megjelenni a piacon.
Az UltraDeck a lemezjátszó-csomag zászlóshajója tervezésében jelentős szerepet kapott a Spiral Groove neves konstruktőre, Allen Perkins.
A szíjhajtású lemezjátszó tányérjának mozgatásáról egy a lemeztányér peremét hosszú gumiszíjjal meghajtó váltóáramú aszinkron motor gondoskodik. A delrin szíjtárcsán két horony található a kétféle fordulatszámnak megfelelően. A fordulatszámváltás a meghajtó szíj megfelelő horonyba helyezésével manuálisan történik. A lemeztányér anyaga is delrin, tömege 3 kg. Ezt az anyagot a vinil lemezekhez jól illeszkedő kiváló mechanikai impedanciájának köszönhetően választotta a gyártó. További előnye, hogy nincs szükség lemezalátétre. A lemeztányér inverz acélcsapágyon siklik, vagyis a csapágy kiáll a lemezjátszó vázából, erre engedjük rá a lemeztányért. Ezáltal a forgáspont a csapágyazással egy szintbe, vagy az alá kerül, nem pedig fölé, és ez stabilabb pörgést eredményez.
Az egyszerűnek tűnő lemezjátszó test a többszörösen merevített rétegek csillapító hatása elvére épült. Három alumínium segédváz alkotja, egy-egy a motornak, a csapágynak és a karnak – ezek mindegyike hozzá van erősítve az MDF vázhoz, ugyanakkor el is vannak szigetelve egymástól. A lemezjátszó Michael Latvis, a Harmonic Resolution Systems (HRS) mérnöke által tervezett négy állítható rezgéscsillapító lábon nyugszik.
Az UltraDeck 10 collos hangkarját mindkét síkban csúcsminőségű golyóscsapágy támasztja. A belső karkábel Cardas, a lemezjátszó hátlapján két RCA aljzathoz csatlakozik. A hangkar magassága és az azimuth is állítható. A hangkarcső és a hangszedő tartó papucs között egy gumigyűrűt találunk a még jobb rezonancia leválasztás érdekében.
A készülék összeszerelési és megmunkálási minősége kiváló, a narancssárga meghajtó szíj és a be-/kikapcsoló gomb egyedi karaktert ad a készüléknek. A lemezjátszóhoz porvédő tető is tartozik, ami egyszerű műanyag zsanérral csatlakoztatható a készülék vázához.
A hangminőség
Amennyiben az UltraDeck megvásárlását fontolgatja, feltétlenül szánjon még 200 fontot a lemezleszorítóra, ha meg már egy UltraDeck boldog tulajdonosa, de nincs még hozzá lemezleszorítója, menjen és vegyen egyet! Ez a látszólag jelentéktelen kiegészítő elképesztően jó hatással van a hangzásminőségre – egy önmagában is felettébb jó lemezjátszóból csúcskategóriás nagyragadozót varázsol. Nélküle könynyen megcsúszhat a lemez a lemeztányéron, egy lemeztisztító kefével pedig könnyen megállítható a tányér forgása. Mihelyt ráteszi a Super Heavy Weight leszorítót, az a tányérra préseli a lemezt és egyben megdöbbentően jobban is fog szólni. A leszorító nélkül hallgatva Steve Earle Copperhead Road lemeze címadó dalának bevezetésében ugyan elég ütősnek hangzik a lábdob, de a felsőbb regiszterekben kis maszatolást véltem felfedezni. Ahogy rátettem a nehezéket a lemezre, látványosan feltisztult a magas tartomány, helyükre kerültek az előadók és a hangszerek, a dob pedig a belső szerveimet kezdte rezgetni.
Az UltraDeck legalsó regisztere, a mélyhangok világa igazán szép. Kőkeményen stabil a basszus, miközben a legfinomabb részletek is jól hallhatóak. Nemcsak a lábdob hangja varázsolja el a hallgatót, az UltraDeck az alsó középtartomány és a mélytartomány határán lévő sávot is könnyedén, olyan hitelesen szólaltatja meg, amely eddig csak a sokkal drágább és kifinomultabb készülékekre volt jellemző. A basszgitárnak teste van, a hangja kiteljesedett, de a szintetikus mélyek is hasonlóképpen magukkal ragadóan, tökéletes ritmushűséggel szólalnak meg. Úgy tapasztaltam, hogy a közvetlen meghajtású lemezjátszókra jellemzően pontos ennek a szíjhajtású futóműnek az időzítése és a precizitása.
Legalább ilyen pontos és részletező a felső frekvenciatartomány-ban is az UltraDeck térleképezése. hangzásegyensúlya, ugyanakkor enyhén hajlamos a fellágyulásra. Ám egy pillanatra se gondolja, hogy fedett, fátyolos lenne a hangzása! Mi sem állna messzebb az igazságtól! Ahogy ráteszi a leszorítót a lemezre, látványosan feltisztul a közép- és magastartomány, érezhetően kifinomultabbá válik, olyan, mintha MC hangszedőre váltott volna.
Ami pedig a középtartomány tisztaságát illeti, az UltraDeck itt is ragyogóan vizsgázott. A hangszerek hangja természetes, tökéletesen helyezi el azokat a készülék a színpadon, a színpad nagy, de nem túlméretezett, levegős, de nem felfújt. Az énekhang szabadon áramlik a térben, megszólalása tökéletesen életszerű, hiteles.
A Let’s Eat Grandma Donnie Darko felvételét hallgatva az UltraDeck ismét bőven adott okot az örömre: Rosa Walton énekhangja szabadon áradt szét a helyiségben, a háttérben szóló gitár pont ott és pont olyan hangerővel szólalt meg, ahol és ahogyan kellett. Mindezt mennydörgésszerű szintetikus basszus teszi teljessé, ahogy a felvétel a crescendo fele halad. Ezen az áron csaknem lehetetlen, de drágább eszközökkel sem egyszerű ezt a ragyogó összhangot felülmúlni.
Az ítélet:
MELLETTE: Tiszta hangzás, felbontás, kiváló mélyek, minőségi kivitel
ELLENE: Gyengének tűnnek a zsanérok a porvédő tető tömegéhez
ÍGY LÁTJUK: Hihetetlenül jól megépített lemezjátszó csomag elképesztően jó hanggal
ÖSSZESSÉGÉBEN: 5/5 csillag
Motor: 300 fordulat/perc sebességű váltó-
áramú szinkronmotor, szíjhajtás
Fordulatszám: 33,3, és 45 fordulat/perc
Lemeztányér: 6,8 font tömegű Delrin® + alumínium szendvics
Porvédő fedél: Van
Nyávogás: 0,017 % – 0,025 %
Jel/zaj arány: 74 dB
Áramfelvétele: < 5 W
Méretei: 19,69” x 6” x 14,10.5 kg
A hangkar típusa: 10”-es egyenes, kardáncsapágyazott
Hangkarkábel: Cardas Audio
Túlnyúlása: 0,71″ (18 mm)
Eltolási szöge: 22,8° (±2°-kal állítható)






